Sztárok sztorik egy helyen!=)

A kedvenc sztárjaid egy helyen!=)

Élete

    

1988. november 30-án született Éder Krisztián, azaz SP. Becenevét Speedy Gonzales-ről kapta. Már gyermekkorától kezdve szorosan kötődött a zenéhez. 8 évig tanult zongorázni és énekelni a Soproni Zeneiskolában. Sok-sok stílus és zenei irányzat után 12 éves korában kötött ki az R&B/Hiphop zenénél. Két barátjával kiegészülve dalokat csináltak saját maguk szórakoztatására. Később még ketten csatlakoztak a csapathoz, így alakult meg a Helyszínelők formáció. A bandának egy kislemeze készült el, volt pár fellépése is, de 2005-ben megszűnt.

Zenei  karrier     

A formáció feloszlása után SP szólókarrierbe kezdett. 2006-ban készült egy 6 számos EP lemeze Srác a szomszéd házból címmel és hozzá egy alacsony költségvetésű internetes videoklip is Kérlek hogy címmel. Ez a szám jelentette SP-nek az áttörést.

Ezt követően csinálta meg első albumát Kölyök címmel, amelyen 13 szám hallható és olyan nevek működtek rajta közre, mint Siska Finuccsi vagy FankaDeli. SP második internetes videoklipje az ezen az albumon szereplő Holnaptól című számhoz készült.

2007 végén SP-t megválasztották az év hiphop felfedezettjének, ami nagy elismerés volt a fiatal rappernek. Később az Animal Cannibals által rendezett It's Right Hip-Hop Jam-en 3. helyezést ért el. Ennek is köszönhetően bevették egy hazai underground kiadóba, a Mideastouch crew-ba, ahol olyan nevek vannak jelen közreműködőként, mint például Pixa, a Hősök vagy Fluor Filigran. 2008 júniusában SP elkészítette második albumát, a Standardot, melynek Pixa volt a producere.

Az első kislemez és videoklip az Állj meg című számból készült, amely Sp első olyan klipje, amelyet játszottak a magyar zenei csatornák is. A dal és a klip sikerét jelzi, hogy VIVA TV slágerlistáján a 2. helyet érte el. Az album rendkívül jó kritikákat kapott a hazai újságoktól és webmagazinoktól.

SP-t az Állj meg sikere után több hazai nagy kiadó is megkereste lemezszerződéssel, de az ő választása egy új, hazai kiadóra esett, a Bedlam Records-ra. A kiadó vezetője Papp Gergely és olyan előadói között van Pixa, Deeja, Papa Jo, Hybrid és a V.S.O.P..

A második kislemez SP Kérlek hogy című számának felújított változata, amely Kérlek hogy II címmel debütált a VIVA TV-n 2008. október 2-án.

2009. június 4-én SP történelmet írt a VIVA Cometen, ugyanis megnyerte mindkét díjat, amiben jelölték (Legjobb új előadó, Legjobb férfi előadó). Ilyen még sem előadónak, sem csapatnak nem sikerült eddig a Cometen. Ezután SP leszerződött a Gold Recordsszal.

2009. augusztus 29-én jelent meg SP harmadik albumának első kislemeze és videoklipje, mely a Kép Maradsz című számából készült, mellyel első alkalommal vezette a VIVA Chart-ot. A klipben két párhuzamos jelenet van: Az egyikben egy történet, miszerint SP a egy titkos szórakozóhelyen megismerkedik egy lánnyal, akit Pápai Gyöngyi modell alakít, a másikban egy tánckoreográfia, melyben SP a Csillag születikben feltűnt Bad Boyz hiphop táncegyüttes tagjaival táncol. A Kép Maradsz a VIVA TV év végi 100-as listáján az 5. helyet érte el, így a klip 2009 legjátszottabb magyar klipje lett a zenecsatornán.

2009. november 30-án (SP 21. születésnapján) jelent meg SP harmadik albuma SPECIAL címmel, mellyel első alkalommal került fel a Magyar Albumeladási Listára. Ez az albuma eltér az előzőektől, mivel nem Rap album, hanem inkább Dance/Pop stílusú és az eddigi számos közreműködéssel ellentétben csak egy duett hallható rajta, mely a Megasztár 4. szériájából ismert vietnami származású R&B énekesnővel, Hiennel készült. Az albummal párhuzamosan megjelent egy riportkönyv, mely az énekessel készült és az SP-ről szóló történeteket és fényképeket tartalmaz.

2010. március 4-én jelent meg a Special másik videoklipje, amelyet a Ne add fel című számhoz forgattak. A dalhoz készült egy angol nyelvű videoklip is, melynek a címe Take Me Back. A videoklipben a Kép maradszhoz hasonlóan párhuzamosan egy történet és egy tánckoreográfia látható, amiben SP ismét a Bad Boyz együttes tagjaival táncol. A klipben SP egy vallatószobában van két vallatótiszttel, akiket Puskás Peti és Tóth Olivér alakítanak. A szobán kívül található Iszak Eszter, aki SP barátnőjét alakítja a klipben.

Video klippek

Vendég videoklipek

  • 2010 - VIVA Comet Allstars - Ha zene szól
  • 2010 - Fluor feat. SP - Partyarc

Díjai illetve elismerései

  • 2007 – „It's Right! Hip-Hop Jam” 3. helyezés
  • 2007 – HIPHOP.HU Zenedíj: „Az év felfedezettje”
  • 2007 – „Az év hip-hop videoklipje” (Holnaptól) (Jelölés)
  • 2009 - VIVA Comet - Legjobb Férfi előadó
  • 2009 - VIVA Comet - Legjobb új előadó
  • 2009 - BRAVO OTTO - Az év magyar felfedezettje (jelölés)
  • 2009 - BRAVO OTTO - A legjobb magyar klip (Állj meg) (jelölés)
  • 2010 - Fonogram-díj - Az év hazai felfedezettje
  • 2010 - BRAVO OTTO - Az év magyar férfi előadója
  • 2010 - BRAVO OTTO - A legjobb magyar klip (Kép Maradsz)
  • 2010 - BRAVO OTTO - Bravo idol díj győztese
  • 2010 - VIVA Comet - Legjobb férfi előadó (függőben lévő)
  • 2010 - VIVA Comet - Legjobb videoklip (Kép maradsz) (függőben lévő


  • Weblap látogatottság számláló:

    Mai: 11
    Tegnapi: 74
    Heti: 194
    Havi: 1 307
    Össz.: 93 272

    Látogatottság növelés
    Oldal: SP
    Sztárok sztorik egy helyen!=) - © 2008 - 2024 - sztarokweb.hupont.hu

    A HuPont.hu-nál a honlap készítés egyszerű. Azzal, hogy regisztrál elkezdődik a készítés!

    ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

    X

    A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »